Igen sok marketing gurutól hallani, hogy hírlevél kell, a hírlevél jó és manapság, akinek nincs hírlevele, az szinte csak vegetál a tömegben. Ezekkel a kijelentésekkel teljes mértékben egyet tudok érteni, azonban azt látni kell, hogy a legtöbb honlaptulajdonos nem biztos, hogy tisztában van a hírlevél adta lehetőségekkel. Talán azért, mert eddig nem látott még olyat, vagy nem tudott róla, hogy hírlevelet olvas, vagy csak rossz példákat látott.
Törvényi szabályozás
A legfontosabb tisztázni, hogy a hírlevél nem keverendő össze azzal a típusú e-maillel, amitvel számos cég idegesítő módon, kéretlenül reklámozni kívánja magát. A hírlevél egy olyan szolgáltatás, amit a felhasználó kér magának és bármikor lemondhatja. Ha találkoztál már olyan megoldással, amikor reklámlevelet kaptál és nem kérted, akkor az nem hírlevél, hanem spam, szemét - és mint olyan törvénytelen, büntetendő és etikátlan.
Ha már itt tartunk, akkor tisztázzuk azt is, hogy a hírlevél egy törvény által szabályozott marketing eszköz. Ez azt jelenti, hogy bizonyos keretek között kell használni a hírlevél küldési lehetőséget, különben igen magas büntetésekre is számíthatunk. A tövényi szabályozás mellett persze vannak etikai dolgok is. A törvény engedi, hogy hírlevelet küldj céges címekre, mint amilyen az info@ vagy cegnev@ formátumú címek. Etikailag nem biztos, hogy tanácsos.
A hírlevél és az etika kapcsolata
Hírlevelet lehet küldeni minden céges címre, azonban azt tudni illik, hogy amit az emberek nem kértek, azt nem fogják elolvasni. Az első leveledet talán elolvassák, a másodikat már tizedannyian sem, a harmadikat pedig kérés nélkül törlik. Fejlettebb felhasználók azonnal spamlistára teszik a címed - azaz soha többé semilyen levelet nem fognak tőled megkapni ezek után. Megéri vajon?
Csak olyanoknak küldj hírlevelet, akik kérték, különben több káros következménye lesz, mintha nyilvánosan letartóztatna a rendőrség egy zsúfolt plázában és a TV is bemondaná az esti hírekben. A híreket ugyanis elfelejtik az emberek, a spammelő cégeket viszont nem.
Tehát mire is jó a hírlevél?
A hírlevél arra jó, ahogy a neve is mutatja, hogy levélben híreket, információkat küldj a feliratkozott tagjaidnak. Itt számtalan témában írhatsz, ami érdekelheti a közönségedet. Írhatsz másról is, de akkor jó esélyed van rá, hogy leiratkoznak a listádról.
A hírlevélben küldhetsz információkat a cégedről, magadról, eseményekről, akciós ajánlataidról, a témádba vágó hírekkel kapcsolatos kommentárodról, vagy ha vezetsz blogot, akkor a blogodban megjelenő új cikkedet is kiküldheted.
Van még más is...
Mivel a legtöbb cégvezető eléggé elfoglalt ahhoz, hogy hírlevelet küldözgessen, a titkárnő pedig a legtöbb esetben nem eléggé szakképzett, vagy nincs elég információja a feladat korrekt elvégzéséhez, kitaláltak egy okos megoldást: automatizálták a hírlevelet.
Mit jelent az automatizálás a hírlevél esetében? Azt, hogy megírunk előre 10-20-50-stb sablon levelet, amit beütemezünk a hírlevélküldő szoftverben, hogy mikor küldje ki. Az ütemezésnek több módja is van, ebből a kettő legnépszerűbb: az adott dátumokhoz rendelt hírlevél (pl: karácsonyi üdvözlés) vagy a feliratkozástól vagy előző levéltől számított kiküldés (pl: 5 nappal az előző után).
Ezzel a két ütemezési megoldással már eléggé finomra hangolt hírlevél rendszert, avagy e-mail marketing rendszert lehet összeállítani.
Szerinted mire használható még?
Kommentek,
Tovább »2010-01-11 17:00
Kényes téma, főleg a meglévő ügyfelek felé. Vajon jól döntött? Lett volna más, aki olcsóbban megcsinálja az oldalt? Lett volna jobb szakember? Igen, ezek a kérdések ott motoszkálnak a fejekben még az elkészülés után is. Arról már nem is beszélve, amikor egy konkurens honlapkészítő cég küld egy látványos ajánlatot, akciós árral. Ettől szokott mindenki sírógörcsöt kapni - ahogy Hajós Andárs is megmondta a reklámban: ha ma megveszem és holnap olcsóbb lesz...
Kár ezen agyalni. Ha kész van, akkor kész van, ki lett fizetve érte a pénz. Várd meg, hogy hoz-e eredményt az oldalad. Bocsánat, nem eredményt - ez túl általános. Szóval, hoz-e ügyfeleket, megrendeléseket, de legalább ajánlatkéréseket a honlapod.
Ha a honlapkészítés sikeres volt, akkor az első három hónapban kell, hogy ajánlatkéréseket kapj, vagy hírlevél feliratkozásokat könyveshess el. (Hogy Neked nincs hírleveled? Te nem tudod, mit hagysz ki!) Ne filózz ezen, ha három hónap alatt nem jön egyetlen megkeresés sem a honlapodon keresztül, akkor a honlapkészítés eredménytelen. Ennyi. Ilyenkor kell új honlapkészítő céget keresni.
Azt mégsem mondom, hogy csak mi tudunk Neked megfelelő honlapot készíteni, mert ez nagyfokú tájékozatlanságra és határtalan nagyképűségre utalna. Azt azonban bátran merem állítani, hogy ma Magyarországon a honlapkészítéssel foglalkozó cégek és vállalkozók nem több, mint 1%-a képes olyan honlapot készíteni számodra, amiből valóban profitod is lesz. Sajnos ez a valóság.
Honnan tudom mindezt? Ahonnan Te is megtudhatod, ha egy kicsit odafigyelsz a honlapkészítő cégek honlapjaira. Íme pár tipp, ami alapján Te is könnyedén eldöntheted, hogy az adott cég benne van-e az 1%-ban:
- A honlapkészítés eladására fókuszál az oldaluk, vagy valamilyen probléma megoldásában kínálnak segítséget?
- A honlapja számodra tetszetős? Ha a Te honlapod pont így nézne ki, csak a saját tartalmad lenne benne, akkor elégedett lennél?
- Vannak "extrák" a honlapkészítő honlapján, mint például blog, hírlevél feliratkozás vagy letölthető dokumentumok, szavazás? Bármi, ami arra késztet, hogy ott maradj?
- A honlapkészítés referenciái között van több olyan munka is, amit elfogadnál sajátodként?
- Technikai információkat zúdít rád az oldala vagy emberi nyelven kommunikál?
- Honlapkészítéssel foglalkozik, vagy minden más informatikai nyavajával is?
- Ingyen adja a munkáját vagy ő is pénzből él? Ha ingyen adja, akkor miért éri meg neki?
És még egy: rólad ír a honlapján? A Te problmádról vagy saját magáról?
Mindezekről részletesebben a hírlevélben is olvashatsz. Iratkozz fel!